Az első állásinterjúm

2018.08.27

Hol is volt vége legutóbb? Ja igen. Beküldtem az önéletrajzom, Július 30-án Hétfőn 11 óra körül. Na, akkor vágjunk bele, hogy mi történt utána.

Otthon ültem amikor megcsörrent a telefonom, éppen anyához beszéltem a konyhába a nappaliból, arra már nem emlékszem, hogy miről beszéltünk de gyanítom, hogy valami olyasmi lehetett a téma, hogy nekem már megint nem fog tetszeni a vacsora és ahj... vagy na értitek ilyen és hasonló fontos témák zajlottak amikor...AMIKOR csörgött a telefonom.

(Nos, egy kis adalék indormáció ami fontos lehet nektek. Én nagy álltalánosságban soha nem veszek fel telefont ha nem ismerem a számot, hát ez van rossz szokás...)

Tehát, ültem és néztem a számot, először úgy voltam velem hogy hagyjuk, aztán átfutott az agyamon, mi van ha a Café Frei-ből keresnek?. De áhh az nem lehet hát csak ma délelőtt adtam be az önéletrajzom tuti nem hívnak már aznap délután fél 5-kor, ez túl korai lenne.

Sokáig néztem a kijelzőt aztán saját magam hülyeségét átlépve felvettem a telefont. Beleköszöntem ilyen nagyon vékony és értetlen hangon, hogy:
-Igen tessék, Ihos Iringó?! - És ebben a pillanatban lélekben már készen álltam, hogy közöljem, hogy a hívás téves volt

!DE!

Megszólalt egy komoly férfi hang, hogy ő XY a Café Freiből és, hogy igen engem keres és még aktuális-e a jelentkezésem? - Be kell vallanom 'kislányos' örömömben olyan Iringósan értetlenül szivem szerint vissza kérdeztem volna, hogy ma küldtem el hogy a fenébe nem élne, és a füleimben az erek anyira dobogtak, hogy alig hallottam amit mond és be kell vallanom nem is sokmindenre emlékszem már.

De az biztos, hogy megkérdezte, hogy másnap vagy azután tudnék-e menni állásinterjúra az álltala elmondott időpontra és címre. HÁT HOGYNE.

Konklúzió

Ne legyetek olyanok mint én, mindig vegyétek fel a telefont. Akár még jó dolog is kisülhet belőle, sőt...

De persze az is lehet, hogy csak egy közvélemény kutatással foglalkozó diszpécser hív, de akkor mondjátok, hogy a szüleitek nevén van az előfizetés és ti nem vagytok még 18 évesek és akkor majd leteszi és ennyi volt. Nekem ez mindig bejött.

Már megint elkalandoztam, néha szóljatok már rám, hogy térjek vissza a témához

Tehát, szerencsére a nagy izgalomban annyi eszem volt tudat alatt, hogy nem a másnapot mondom hanem a holnaputánt, hogy kellően felkészült legyek és kicsit a kezdeti 'sokk' után helyre tegyem magam.

2018.08.01 (szerda)

A nap amikor ténylegesen elmentem a megadott helyre az állásinterjúra.

Igen, jól látjátok a keddet átugrottam mert arról a napról annyit tudok elmondani, hogy rettenetesen izgultam és folyton azt kérdeztem, hogy úr isten mi lesz meg próbáltam név és település alapján csekkolni azt a személyt a közösségi oldalkon akivel telefonáltam, és hang alapján elképzelni, hogy a kiadott találatok közül melyik lehet ő, így utólag már tudom, hogy nem sikerült megtalálnom.. nem lennék jó detektív na mindegy is.

Az első problémám már abból adódott, hogy mit vegyek fel?, hogy sminkeljem magam ki? meg úgy na értitek ilyen általános problémák, aztán anyai jótanácsra felvettem egy farmert tórnacipővel és egy inggel. A hajam kivasaltam és egy natúr sminket tettem fel. Hazudnék ha azt mondanám, hogy lehelletnyit mert hát pont erre a napra jöttek elő a pattanásaim tehát alapozóból és korrektorból volt bőven. Annyi hogy az ingem színéhez megfelelő táskát vittem magammal, mert volt.

Leszálltam Pesten, nem Budán Pesten a tömegközlekedésről és elindultam a GPS álltal beütött címre. Ami az XY utca 84 volt. Én 84-et írtam fel, de ott nem volt kávézó amit mondott a férfi, hogy az az egyik központ és mennyek oda be, és majd ott várjam meg, Néztem jobbra-balra, na kettővel arrébb tényleg ott volt az a nevű kávézó amit mondott, hogy keresnem kell. Kicsit hülyének éreztem magam, hogy dehát ez nem az a házszám de midnegy bementem. Sonfordáltam, kértem egy kávét mert még volt egy bő 20 percem és úgy voltam vele, ha nem jön senki olyan komoly interjúztatónak tűnő alak, akkor megkérdezem az ott dolgozó lányoakat, hogy tudnak-e erről az egészről valamit. Vagy legalább hátha akkor ők e tudják nekem érni az illetékest.

Már csak 10 perc volt a megbeszélt időpontig, és hát igazából pechemre ez a kávézó egy irodaház aljában volt, tehát sok 'komolynak tűnő' interjúztatásra alkalmas figura fordult ott meg, úgyhogy mélylevegő és hajrá megkérezni az ott dolgozó alkalmazottakat.

Szerencsémre ők tudták, hogy jövök, és megnyugtattak, hogy jó helyen vagyok és az Úr akivel beszéltem majd érkezik. Tehát leültem és vártam.

Ha nem izgultam volna eléggé a férfi aki interjúztatott 20 percet késett, mert mint utólag kiderült, megcsúztak a reggeli meetinggel, amivel semmi gond csak közben én már összesküvés elméleteket gyártottam a fejemben, hogy meggondolta magát és inkább már le sem interjúztat mert már a hangom sem volt neki szimpatikus mert túságosan izgultam a telefonban és a cégnek nem kell olyan aki már a telefontban is izgul.

Aztán megérkezett. Nem felejtett el. Hurrá. Leült velem szembe mondta, hogy én is üljek kényelmesen ( azt hiszem látszott rajtam, hogy feszengek, de talán ez érthető) és mondta, hogy meséljek magamról. Én meg meséltem. És beszélgettünk. Majd feltett néhány fura kérdést mint pédául, hogy mit csinálok a ha dühös vagyok? és hasonlók.

Majd elváltunk azzal, hogy ő MÁSNAP hív, hogy kellek-e a cégnek vagy nem.

Az egész állásinterjú nem volt több 20 percnél és nagyon sokmindenről beszéltünk nagyon jó hangulatban és sokszor úgy beszélt, mintha már fel is vettek volna de azért tett egy-két olyan megjegyzlst olykor-olykor, hogy érezzem ez még nem fix. Ezért kétségek között de bizakodóan léptem ki az ajtón.

HAMAROSAN FOLYTATOM - a Telefonhívással.

Puszi nektek,

#ihosiringobea